Kezelés - Csodálatos gyógyulások

Szellemgyógyászat

11042 Megtekintés

 

Ez a fogalom a világ egyik legszelídebb lelki, szellemi módszerét takarja.

 

A kezeléseink nem az orvosi kezelések helyett, hanem azok mellett történnek. Az orvosi kezelések mellet alkalmaztuk a reflexológiai, meditációs (vizualizációs) és energiákat frissítő módszereket.

Az eredmények felülmúlják az emberi képzelet háromdimenziós határait. Éppen ezért meg kell ismerkednünk a negyedik dimenzió működésével, az isteni szférákkal. Bárki képes erre, de nem mindenki hajlandó. Éppen ezért ez a módszer nem szól mindenkinek és mindenkihez, csak és kizárólag azokhoz, akiknek nyitott a szíve és tudata Isten felé.  

 

Tekintsen meg egy részletet Kovács – Magyar András: Szellemgyógyászat c. filmjéből:

 

 

Álljon itt elsőként egy példa:

Egy szegedi anyuka keresett fel bennünket. Ikergyermekei vannak és az egyik kis fiúcskának a csontjaiban hatalmas görbület van, menni alig tud. Elhozta a röntgenfelvételeket is, amely hatvannégy fokos görbületet mutatott. A kisfiú édesanyja vállalta, hogy Ő szellemben végigcsinálja a szellemműtétet. Ezt odaadással meg is tette úgy, hogy a gyerek jelen sem volt testileg, hiszen a meditáció Budapesten történt, és a gyerek ebben az időben Szegeden tartózkodott. Csupán az édesanya gondolataiban volt jelen. Három hét elteltével a hatvannégy fokos eltérés húsz fokra mérséklődött, amely ránézésre már alig látható volt. A kisfiúnak megszűnt az O lába, és egyenesen jár, mint a kistestvére. Az esemény dokumentációit, röntgen képeket, orvosi véleményeket a Magyar Televízió is bemutatta.

 

Vesegyulladás ( nephritis ) és születési rendellenesség gyógyulása:

 

 

Olyan betegségek esetén, ahol a mai racionális ismereteink kevesek emberi megoldásra (értsük ez alatt a mai orvosi és természetgyógyász módszereket), bizony egy magasabb intelligenciához kell fordulnunk. Ez a szint valamennyiünknek megadatott, hiszen hordozunk mindnyájan egy cseppet belőle, és ez nem más, mint a szellem szint. A szellemünk pedig egy csepp a világmindenség nagy szelleméből, azaz Istenből.

 

Szellemgyógyászat során, meditációs szinten kiléptetjük szellemünket a testünkből, és a gyógyító szellemével elmegyünk az Atyaisten, Istenanya - Nagyboldogasszony és Jézus Urunk elé. Ott a Szentháromság előtt szellemben letesszük a lelki terheinket, kisebbrendűségi érzésünket, félelmeinket, bűntudatunkat, gyűlöletünket és megtisztult lélekkel elmegyünk szellemben, egy szellem kórházba. Ott megkapjuk a kívánt segítséget, az égiektől és a szellemgyógyászunktól, akit választottunk az úton való kíséretre és a műtét elvégzésére.

 

Kovács - Magyar András módszerével gyógyult a levágott hüvelykujj:

 

 

A meggyógyult lélek visszatérve szelleme útján a testbe átíródik kívánságával. Az átíródás azonnali is lehet, de van úgy, hogy folyamatosan hetekig íródik át. Amennyiben a gyógyulást kívánó személy nem képes még a meditációra (amiben igen nagy segítséget ad a szellemgyógyász maga is) és annak részleteiben a figyelme összpontosítására a műtét eredménye is kisebb lehet vagy eredménytelen.

 

Hangsúlyozzuk, hogy ez a módszer nem szól mindenkinek, és mindenkihez.
"Kérjetek és megadatik tinéktek" ezt a gyógyítást is minden esetben kérni kell. Kivétel a kis gyerek és a magatehetetlen, kómás beteg. A műtétet elvégezhetjük édesanyán keresztül, vagy gyermeken keresztül is. A műtét sikere nagyban függ a beteg személyétől, felkészültségétől, a gyógyító karizmatikusságától, gyakorlatától, és legfőbbként az Isten akaratától.

 

Fülbetegség csodálatos gyógyulása:

 

 

A negyedik dimenzió működésével a Szellemi Iskola tanítványai kivétel nélkül megismerkednek. Amikor kimondjuk ennek az iskolának a nevét, éreznünk kell, hogy ez nem más, mint a józan paraszt észjárás iskolája. Itt nem a hiten alapszanak az ismeretek, hanem a tudaton, a tudáson és a megtapasztaláson. Az én nagyapám így tanított engem: ne csak hidd, de tudjad az Istent!

 

"Gyümölcséről ismerni meg a fát."

A jó fa jó gyümölcsöt a rossz fa rossz gyümölcsöt terem. Eredményeiről lehet megismerni egy embert, nem az elbeszéléseiről. Ahhoz, hogy egy ember eredményeket tudjon elérni és felmutatni, ismerni kell a teremtés titkait. Van, akiben ez ösztönösen működik, és boldogul életében, és van, akiben nem. Azoknak kívánok néhány alap dologgal segíteni, akik a teremtés kódokat nem igen tudták eddig működtetni.

 

Legyen a kívánságodról konkrét elképzelésed! Soha ne kívánj csak úgy, hogy de jó lenne valami! Legyen az teljesen pontos, részletekbe menő! Legyen benned izzó vágy, a kívánt dolog, vagy személy eléréséért! A langymeleget az Isten nem szereti, csak a tüzeset! Lásd egy idő után magad előtt a kívánt tárgyat, vagy személyt! (Ez már nagyon jó jel) Beszélj a környezetednek úgy erről, mint ha már meg is lenne! Amennyiben ezt nem mered megtenni, magad sem hiszel benne igazán! Eleinte csak kisebb dolgokat kívánj, hogy azokon jól begyakorold teremtési képességeidet. Amennyiben rögtön nagy tettet akarsz és nem sikerül, mert még gyönge vagy e dimenziódban, könnyen elmehet a kedved!

A kívánságaidnak minden esetben át kell mennie négy szűrőn: Legyen jó neked, a családodnak, a nemzetednek és az egész emberi fajnak!

 

Gyógyult betegek nyilatkozatai:

 

 

Álljon még itt egy történet zárszóként:

Eljött hozzám egy nagyon kedves barátom, hogy édesanyja nagyon beteg. A tüdején daganatot találtak, légzése aggasztó. Kérte, hogy az ő gyermeki szellemén keresztül segítsünk idős édesanyjának. Szellemműtéttel segítettünk, de elmondtam, hogy a betegség gyógyulásán lehet segíteni, de az élet hosszán nem nyújthatunk. A barátom édesanyjának légzése a szellemműtétet követően azonnal helyre állt, amit szakorvos is azonnal visszaigazolt. Néhány hét múlva megboldogult, bár az orvosi eredmények igazolták a daganat eltűntét.

 

A túlvilágra költözésbe ember nem szólhat bele.

 
Változtathatunk életünk minőségén, de a kezdet és vég elrendeltetett. A születés egy kapu, ahol az örök életű szellem megérkezik, és a halál is egy kapu, ahol az örök életű szellem távozik. A halál a születés ellenpárja. Az életnek nincs ellenpárja, mert az örök. Az árnyéknak szüksége van a fényre, de a fénynek nincs szüksége az árnyékra.

 

Isten legyen velünk minden gondolatunkban!

Kovács – Magyar András

 

 

Kovács – Magyar András: Teremtési kódok Szellemgyógyászat

 

DVD sorozatunk 15. filmje kapható az irodánkban

 

 

Energia Gyógyító Központ

H-1143 Budapest (XIV. kerület) Tábornok u. 11/A. I. emelet/11.

(az M2 metró Puskás Ferenc Stadion megállójánál)

                                                                                     

Telefonszám: +36-1-251-4983 vagy: +36-1-222-3186

 

www.csodalatosgyogyulasok.huwww.szellemvilag.hu

 

 

Emésztési probléma és depresszió csodálatos gyógyulása: