Hírek - egészség

Vastagbél divertikulum csodálatos gyógyulása

17435 Megtekintés

Több mint harminc éve foglalkoztam harcművészettel, sokáig tanultam, versenyeztem, s az elmúlt tíz évben tanítottam. Soha semmitől sem féltem, s a fájdalom semmilyen formában sem volt rám hatással. Büszke voltam a tartásomra, de 2006 áprilisában minden a feje tetejére állt.

Már több hete tompa fájdalmat éreztem az alhasamban, mely kb. három óra leforgása alatt erős, elviselhetetlen fájdalommá fokozódott. A szomszédok eszméletlen állapotban vittek kórházba. Vasárnap volt, s szerintük már nem volt időmentőt hívni.

 

Amikor magamhoz tértem, egy olyan sokágyas kórteremben találtam magam, ahonnan szinte naponként toltak ki valakit, akinek mér csak a teste volt, melyből elszállt a lélek. Rendkívül megrázó eseteknek voltam tanúja, s állíthatom az utolsó percek egy kórházi ágyon kiszolgáltatva, magatehetetlenül, fájdalomtól megtorzult arccal, görcsberándult testtel….

 

Lelkileg teljesen összetörtem. Kételyek gyötörtek. Én is ilyen állapotban lennék? Ez vár tán énreám is? Ami megijesztett, hogy az orvosaim sem tudták, mi lehet a bajom, mivel az ultrahangos vizsgálat egy gyerekfej méretű sötét árnyékot mutatott.

 

- Még nem tudunk semmi biztosat, további vizsgálatra lenne szükség, de ilyen állapotban nem vizsgálhatjuk, mert nem bírná ki. – Mondták orvosaim.

- Tudom, hogy nincsen rákbetegségem! Biztos vagyok benne, hiszen havonta ellenőrzöm magam! - Válaszoltam.

Majd meglátjuk. – kaptam a választ.

 

A fájdalmat az elmúlt napokban alaposan megismertem, a félelmet meg ekkor. Várakozás, bizonytalanság, infúzióra kötve feküdtem az ágyon, s mellettem folyamatosan hörögtek a végstádiumban vergődő emberek, szemem előtt roppantak össze családok, őrjöngtek hozzátartozók.

 

Közel három hétig nagydózisú antibiotikumot, fájdalomcsillapítót és görcsoldót kaptam, mivel nem voltam kivizsgálható állapotban. Csak ezután tudtak érdemben megvizsgálni. Megállapították, hogy divertikulum bélgyulladásom van, mely begyullasztotta szinte az összes alhasi szervet, s ez okozta a szinte elviselhetetlen fájdalmakat. Divertikulum: kitüremkedések a bélrendszerben, melyben magáll a széklet, s nem tud kiürülni. Nekem a vastagbélen közel harminc kitüremkedés volt, s ezek egymást folyamatosan begyullasztották.

 

Az orvosok radikális bélműtétet javasoltak, elmondták, milyen sztómával élni, milyen, ha valaki a nagydolgát egy zacskóba végzi. Lelki szemeim előtt lejátszódott a folyamat. Kiközösítve, társtalanul élni, rokkantnyugdíjasként, utálva önmagamat, kerülve minden társaságot. Na ezt nem! Innen szép a győzelem! Egy biztos, a műtéthez csak végső állapotban folyamodok. A kórházból való távozásom után totálisan felborult a napirendem, a délelőttöm hihetetlen fájdalmak közepette telt, csupán délutánra rendeződött az állapotom olyan szintre, hogy dolgozni tudtam. Külföldi és vidéki utakra nem vállalkozhattam. Veszélybe került a munkahelyem. Zsebemben nagymennyiségű gyógyszert kellett hordanom.

 

Egy baráti társaságban találkoztam egy Táltos hallgatóval, akivel sokat beszélgettem.

Te is tanultad? Miért nem alkalmazod? Miért nem kéred Kovács - Magyar András segítségét? – kérdezte. Sz. Szilvia Táltos Iskolás tanítvány kézen fogott és elhozott a rendelőbe. Kopcsányi Mártika és Kopcsányi Ildikó vett pártfogásba. Rengeteg jó szót, biztatást kaptam. Megfogták a kezem, s vezettek.

 

A fekhely vízér- és földsugárzás mente helyre tétele, szellem - elengedés volt a belépő a továbbiakhoz. Éreztem, hogy valami elkezdődött. Már nem vagyok a bajban egyedül. Itt a földön, s az égben sokan vigyáznak rám, irányítják sorsomat.

 

Kéthetes barnarizs kúra, hetente Táltos gyógykezeléssel, talpmasszázzsal. Kopcsányi Ildikó irányításával Táltos meditációban vettem részt, melyet napi háromszori otthoni meditációval és az étkezésem teljes átalakításával egészítettem ki. Kovács – Magyar András módszere szerint elhagytam a tejet, sajtot, cukrot, tojást, sertéshúst. S amit még kaptam: jó szót, biztatást, szeretet.

 

Két hét elteltével nagymértékben csökkentek a fájdalmaim, a székletritmusom rendeződött. Kezdtek megszűnni a félelmeim, a kétségeim. Görcsös fájdalmaim pár nap alatt tompa fájdalommá alakultak, egy hónap múlva már alig éreztem fájdalmat. Kezdtek megszűnni a félelmeim, a kétségeim. Bíztam a gyógyulásomban. Egy hónap elteltével már alig éreztem fájdalmat.

 

Kollégáim megállapították, hogy fantasztikusan nézek ki. Úgy is éreztem magam. Türelmetlenül vártam a kezelések napját, s ezeket a napokat ünnepnapokként éltem meg. Teljesen tünetmentes vagyok, elkerültem a műtétet, a sztómát. Teljes értékű életet élek, fájdalmak és kétségek nélkül.

 

Köszönöm Kovács - Magyar Andrásnak, gyógyító munkatársainak és Szilviának, aki ide hozott!

K. György

 

Energia Gyógyító Központ

H-1143 Budapest, Tábornok út 11/A. I. emelet / 11. ajtó

(XIV. kerület, a 2. metró Stadionok megállójánál)

Tel.: +36.1.251.4983 , +36.1.222.3186

  e-mail: taltos@taltos7.hu

www.csodalatosgyogyulasok.hu

 

 

 

A vastagbél divertikulum ( diverticulitis )

orvosi szemmel

 

A betegek mintegy kétharmadában a betegség tünetmentes (diverticulosis), a divertikulumok jelenléte véletlenül derül ki, más panasz miatt végzett vizsgálatok során. Előfordulhatnak nem specifikus hasi panaszok, például székrekedés is, ami inkább ok, mint következmény.

A divertikulum gyulladását diverticulitis-nek nevezzük. Ilyenkor a pangó székletben elszaporodhatnak a baktériumok. A pangó, sűrű széklet okozta nyomás a divertikulum falának elvékonyodását, majd kilyukadását (perforációját) okozhatja.

 

Enyhe esetben a gyulladás körülírt, legfeljebb mikroperforáció alakul ki, amelyet a körülötte kialakuló tok elhatárol környezetétől. Ilyenkor a betegek bal oldali alhasi fájdalomról számolnak be, előfordulhat székrekedés, de akár laza széklet is, továbbá hasmenés, hányás, láz is. A gyulladt terület a hasfalon keresztül tapintható lehet. A gyulladásos terület a bél üregét elzárhatja, bélelzáródás is kialakulhat. Súlyos esetben a bél a szabad hasüreg felé perforálhat. Ilyenkor hashártyagyulladás, esetleg tályog alakulhat ki.

 

A gyulladt divertikulum a környező szervek felé is perforálhat, sipoly alakulhat ki a húgyhólyag felé. Ebben az esetben a vizelet levegővel keveredik, és gyakoriak a húgyúti fertőzések. Ha a perforáció a hüvelybe történik, nagy perforációs nyílás esetén a hüvelyből székletcsorgás észlelhető.


A divertikulumokból vérzés is megindulhat, ha a bennük pangó széklet felmarja az erek falát. A gyomor-bélrendszer alsó szakaszából meginduló vérzések mintegy feléért a divertikulumvérzés a felelős. Ilyenkor a székletben friss piros vér látható.

 

Tünetmentes diverticulosis esetén rostban gazdag táplálkozás javasolt, és a rendszeres székürítés biztosítása, szükség esetén táplálék-kiegészítők formájában bevitt plusz rosttal (naponta 10-30 g rost). Ezek a tanácsok részei az egészséges életmódnak, így kimutatott divertikulum nélkül is javasolhatóak.

Diverticulitis esetén görcsoldók adása és a bélbaktériumok elszaporodása miatt 7-10 napos antibiotikumos kezelés szükséges, valamint a bél nyugalomba helyezése. Ez utóbbi folyékony, salakanyag-mentes tápanyagbevitelt jelent, súlyosabb esetben az evés-ivás teljes felfüggesztését, koplalást és intravénás (infúziós) táplálást. Sebészeti beavatkozás jön szóba, ha bélelzáródás, perforáció, tályog vagy sipoly alakult ki. Hashártyagyulladás esetén, illetve, ha a gyulladásos szakasz elzárja a belet, sürgős műtétre kerülhet sor. Operációra lehet szükség akkor is, ha a betegség nem gyógyul antibiotikum és a bél nyugalomba helyezése ellenére sem.

 

A diverticulitis a betegek egyharmadában visszatér. Ilyenkor szóba jön az érintett bélszakasz tünetmentes időszakban, tervezett időpontban történő műtéti eltávolítása. A műtét során nem minden esetben van lehetőség a bélcsatorna folytonosságának azonnali helyreállítására. Előfordulhat, hogy átmenetileg ki kell vezetni a belet a hasfalra, és az újraegyesítés egy második műtét alkalmával, 2-3 hónappal később, a gyulladás teljes megszűnte után történik.

A divertikulumból történő vérzés az esetek nagy részében a bél nyugalomba helyezésével megszűnik, és csak az esetek negyedében fordul elő újra. Nem szűnő vérzés esetén endoszkópos, műtéti vagy angiográfiás (érfestéses) vérzéscsillapítás válhat szükségessé.

 

A divertikulumok kialakulását rostban gazdag (10-30 g/nap) diétával és rendszeres székletürítéssel előzhetjük meg. Már meglévő divertikulumok esetén ugyanez vonatkozik a gyulladás és a vérzés kialakulásának megelőzésére. Ez a diéta nemcsak a divertikulumok szempontjából hasznos, hanem a vastagbélrák megelőzése során is. Heveny tünetek esetén viszont éppen ellenkezőleg, salakszegény táplálkozás (csak folyadék) szükséges.

 

A divertikulum mint anatómiai elváltozás nem szűnik meg. Lezajlott diverticulitis után a betegek 2/3-a tartósan panasz- és tünetmentes marad. Gyulladásmentes időszakban célszerű a rostban gazdag diéta betartása, a rendszeres székürítés biztosítása. A spontán szűnő vérzések 75%-a nem jelentkeznek újra. Ilyenkor is fontos a megfelelő életmód követése. A műtéti beavatkozás az érintett bélszakasz eltávolításával aktuálisan megoldja a problémát, de megfelelő diéta nélkül a divertikulumok újra jelentkezhetnek.

Szerző: Dr. P. Éva