Hírek - egészség

Porckorongsérv ( discus hernia ) csodálatos gyógyulása

409 Megtekintés

V. Pál 59 éves úr, a közelmúltban agyvérzést szenvedett, a fél oldala lebénult. Gyógytornára járt, ahol picit javult az állapota.

Egy orvosi kivizsgáláson porckorongsérvet (discus hernia) állapított meg az MRI. Ezen kívül a kezében ínhüvelygyulladás (tenosynovitis) volt, minek következtében szinte minden kihullott a kezéből. A bal térdében olyan fájdalom tört elő, amelytől mozgása lekorlátozódott. A nyakát pedig szinte egyáltalán nem tudta mozgatni sem jobbra, sem balra.

 

„Az agyvérzés és féloldali bénulás egy hatalmas figyelmeztetés volt számomra, hogy most már magammal is kellene foglalkoznom. A bénulás miatt gyógytornára vitt a feleségem, amikor hallottuk az egyik ismerősünktől, hogy létezik egy gyógyító központ, ahol szinte minden betegséget sikeresen gyógyítanak. Utólag kiderült, a Táltos módszerrel gyógyítókról beszélt.

 

Régebben hallottunk már róla, de mikor már többször hall valamit az ember, csak akkor lesz nagyobb a bizalom. Amikor először felkerestük a Táltos módszerrel gyógyítókat, kiderült, hogy földsugárzásban van a fekhelyünk. Kimérettük a fekhelyünket, földsugárzás-mentes, „jó helyre” tettük az ágyunkat, ezután elkezdődhetett a gyógykezelés.

 

Táltos masszázs

Táltos masszázs

 

Martin Ferenc gyógyító kezei alá kerültem. Akkor még feleségem vette le a ruháimat, mert nem igazán engedelmeskedtek az alkatrészeim. Az ágyra is csak nehezen tudtak ketten felrakni. Az első kezelésre mindent mondhatok, kivéve azt, hogy jó volt. Ami utána történt, az viszont csodálatos és megdöbbentő volt. A derekam iszonyúan fájt, szinte állandóan a kezelés előtt, de a kezelés után szinte teljesen megszűnt a fájdalom. Egy kicsi, tompa fájdalom maradt, ami a második kezelés után teljesen elmúlt.

 

A kezemben lévő gyengeség (aminek következtében a tárgyak állandóan kiestek belőle) megszűnt, és visszatért bele az erő. A második kezelésnél a feleségem nem volt jelen a ruháim levételénél, egyedül vetkőztem le. Az ágyra is könnyebben másztam fel, nem okozott akkora gondot. A térdemmel pedig már le tudtam guggolni, a cipőmet is le tudtam venni.

 

A nyakammal már meg tudok fordulni a lányok után, bár még nem igazán tudom minek, de talán még rájövök hamarosan. Amikor a harmadik kezelésre mentem, tudtam, hogy a lehető legjobb helyen vagyok, mert mióta Táltos kezelésekre járok, látványos javulás történt. Még nem gyógyultam meg teljesen, de ismerőseim csodálkozva figyelnek, hogy milyen gyors változáson megyek keresztül.

 

Nagyon örülök, hogy megismerhettem Kovács - Magyar Andrást és gyógyító módszerét. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan és eredményesen halad a gyógyulásom. Martin Ferenc azt mondja, hogy ha azokat a gyakorlatokat, amiket mutatott, házi feladatként elvégzem, sokkal hamarabb fogok talpra állni.

Hálásan köszönöm gyógyulásom.”

 

Előzmények:

 

Szellem elengedés után könnyedén jár

az agyvérzés következtében lebénult úr:

 

TEKINTSÉK MEG FILMÜNKET!

Filmünket indítani kell! Kattintson a bal alsó sarokban lévő lejátszás gombra!

A jobb alsó sarokban elérhető a teljes képernyőméret:

 

 

Elérhetőség