Hírek - egészség

Ülőidegzsába ( lumboischialgia ) gyógyulása

632 Megtekintés

Rózsa rendkívül fájdalmas tünetekkel jelentkező ülőidegzsába – lumboischialgia gondjával kereste fel az Energia Gyógyító Központot.

Rózsa vagyok, nagy fájdalmakkal jöttem ide Önökhöz. A kezelés sokat javított a helyzetemen, nem fáj semmim. Úgy érzem, meggyógyultam, étrendemen változtattam, fogytam négy kilót. Nagyon hálás vagyok Önöknek!

 

 

Tekintse meg filmünket:

 

 

A bal lábamban rettenetes fájdalom volt. Elmentem a háziorvosomhoz. Azt mondta, nem tud segíteni rajtam, ezzel így kell élnem. Azt mondták, ez egy ideggyulladás, a fájdalom abból adódik, hogy be van gyulladva az ideg, egy ponton a combomon elkezdett fájni. Hiába gyógyszereztek, nem használt.

 

A lányom az interneten találta meg a csodálatos gyógyulásokat bemutató honlapot, így kerültünk ide. Olyan fájdalmaim voltak, hogy falat tudtam volna „kaparni”. Kopcsányi Ildikónál voltam kezelésen, voltam talpmasszázson is. Kovács Péter helyre tette a gerincemet. Hála a Jóistennek, most nagyon jól érzem magam, meggyógyultam.

 

Köszönöm Kovács – Magyar Andrásnak, gyógymódjával sokat segített rajtam.

 

Kovács Péter kezeli a gerincbetegségeket

Kovács Péter

 

 

Kopcsányi Ildikó bionergtikus - reflexológus

Kopcsányi Ildikó reflexológus - bioenergetikus

 

 

Elérhetőségünk:

+36-1-251-4983 vagy: +36-1-222-3186