Hírek - egészség

Térdfájdalom és nyakfájdalom ( cervicalgia ) gyógyulása

516 Megtekintés

B. Józsefné, 55 éves hölgy a nyaka mozgatásának beszűkülése, a fej tarkó részén fájdalmas csomók kialakulása, gerincsérve karbantartása és jobb térdének fájdalma miatt kereste fel a gyógyító központunkat.

„Én már több éve ismerem Kovács – Magyar András gyógyító módszereit, el is fogadom. Nálam már ki van mérve a fekhelyem és a szent helyekre is gyakran szoktam járni. Igaz (amit Martin Ferenc említett), hogy egy kis mozgás, sport kellene az életembe. Sajnos ezt egy kicsit mellőzöm az egyéb tevékenységeim miatt, de hát senki sem tökéletes. Bárcsak lenne időm a sportra!

 

Így hát, ha valami problémám akad, eljövök a Gyógyító Központba kezelésre, mert tudom, hogy 3-4 kezelés alatt helyre jövök. Így volt ez eddig is és most is így lesz. A nyakamon és a fejemen, ill. a tarkómon érzek most elég nagy fájdalmat. A kialakult csomók, mintha be akarnának hatolni a fejembe, olyannyira fáj. A porckorongsérv után pedig csak karbantartásra szoktam járni, mert fájdalommentessé tudják tenni. Fontos számomra, hogy nem fáj. Az utóbbi években, a jobb térdemben éreztem fájdalmat, a lépcsőzésnél és leülésnél nagyon fáj, vagyis ha pihent, akkor is sajgott.

 

Martin Ferenc – térdfájdalom kezelése

Martin Ferenc kezeli a térdfájdalmat

 

Elmentem hát Martin Ferenchez – mivel máskor is helyrehozott – hogy a „szervizmunkákat” elvégezze. Az első kezelés után a fejemen a csomók nagymértékben csökkentek, a térdem már rendbe is jött. A második kezeléstől a nyakam is teljesen fájdalommentes lett, de a harmadik kezelés hozta meg a teljes gyógyulást. Újra friss és fiatalos lettem, fájdalmam nincs. Jó tudni, hogy létezik Kovács - Magyar András gyógyító módszere, mert én már többször tapasztaltam, hogy csakis kizárólag itt tudok meggyógyulni, mérgeznem sem kell magam gyógyszerrel. Köszönöm a gyógyulást!”

B. Józsefné

 

 

Energia Gyógyító Központ

H-1143 Budapest (XIV. kerület) Tábornok u. 11/A. I. emelet/11.

(a 2. metró Puskás Ferenc Stadion megállójánál)

 

Telefonszámaink:

+36-1-251-4983 vagy: +36-1-222-3186

 

www.csodalatosgyogyulasok.hu