Hírek - egészség

Ínhüvelygyulladás ( tenosynovitis ) csodálatos gyógyulása

422 Megtekintés

L. Péter 28 éves zenész, mindkét kezét kínzó erős fájdalom és erőtlenség miatt kereste fel a Táltos módszerrel gyógyítókat.

„Nagyon szeretem a komolyzenét. A zene, számomra egy ajtónak a kitárása, ahova ha belépek, a leggyönyörűbb álmaim is megvalósulnak. Napi 6-8 órát gyakorlok a szombat-vasárnapot is beleértve. Azonban közel egy éve elindult valami kellemetlen dolog. Zenélés közben néha az alkaromban erős, szúró fájdalmat éreztem. Később a másik kezemben is. Aztán egyre sűrűbben történt, ami azért is aggasztott, mert egy elerőtlenedéssel is párosult.

 

Nagyon megijedtem és orvoshoz mentem. Közben eljutottam odáig, hogy nem tudtam kezembe venni a hangszert, és nem tudtam lefogni a húrokat a fájdalomtól. Sem gyakorlás, sem koncert! Mérhetetlenül elkeseredtem, mivel már szeptember óta nem tudtam játszani. Már négy orvosnál voltam, de egyik sem tudott rajtam segíteni. Egyikük sem találta meg a fájdalom okát. Ekkor egyik ismerősöm figyelmembe ajánlotta a Táltos Központot. Én úgy voltam vele, hogy mindent ki kell próbálnom, mert nekem zenélnem kell!

 

Felkerestem a Táltos módszerrel gyógyítókat, akik érzékelték, hogy egészségre káros földsugárzásban nem fekszem, így a kezelést azonnal el lehetett kezdeni. Martin Ferenc gyógyító vett kezelésbe, aki elmondta, hogy ínhüvely-gyulladásom van.

 

Martin Ferenc kezel

Martin Ferenc kezel

 

Nem igazán hittem benne, mert az orvosnak, akinél jártam, más volt a véleménye. De úgy döntöttem, hogy szükségem van a kezelésre. A masszázs iszonyú fájdalmas volt, ilyen fájdalmat még soha nem éreztem, de a végén már tudtam szorítani a kezemmel. Aznap amikor hazamentem, már játszottam a hangszeremen. Csodálatos volt, hogy tudtam fogni a kezemmel. A következő nap már hat órát gyakoroltam és csak egy picit szúrt bele a kezembe a fájdalom. A következő masszázsra is elmentem, már tudtam, hogy teljesen meg lesz gyógyítva a kezem.

 

Így is történt. A fájdalmat így már jobban el tudtam viselni, mivel meg voltam győződve az eredményességéről. A második kezelés után már semmilyen fájdalmat nem éreztem, és az erő is visszatért a kezembe. Újra fájdalom nélkül játszhattam a zenekarban.

 

Köszönöm Kovács - Magyar Andrásnak, hogy egy olyan világot épített fel, egy olyan rendszert dolgozott ki, ahol a gyógyíthatatlan betegségek is gyógyíthatók. Köszönöm Martin Ferencnek, aki a Táltos módszert alkalmazta, és ennek köszönhetően újra át tudom élni ennek a világnak a gyönyörűségeit a zenén keresztül.”

L. Péter

 

TÁLTOS