Hírek - egészség

Hallássérülés (hypacusis) csodálatos gyógyulása

841 Megtekintés

Tekintse meg filmünket: 

 

 

Öt unokám van. Az első unokám 11 évvel ezelőtt született, teljesen ép hallással. Miért vagyok ebben biztos? Védőnőként dolgoztam, 20-25 évig, meg tudom ítélni, amikor egy gyerek hall, vagy nem. Unokámnak, Renátának egy éves korában volt egy veseproblémája, gyerekkórházban kezelték. Mivel intenzíven szopott, nem kaphatott csak orrspray terápiát.
 
Amikor unokám másfél éves lett, akkor vettük észre, hogy a hallásával nincs minden rendben. Elkezdtük kezelgetni, kórházakba vittük. A kórházakban azt mondták, hogy a gyermeknek orrmandula gondja van, begyulladt az orrmandulája. Végül megműtötték, az orrmandula újból kinőtt, újból kivették. A probléma nem változott.
 
Négy és fél éves korában eljutottunk az orvosi továbbképzőbe, az audiológus hölgy közölte velünk, hogy probléma van, sokkal nagyobb gond van, mint amire gondoltunk. A hallókészüléket javasolták. A gyermek hallókészüléket kapott, igyekeztünk nagyon ügyesen kezelni. Azt mondtuk neki, hogy kis rádiót kap a fülecskéje mögé, és ilyen senkinek nem lesz az óvodában. Így unokámnak ez nem okozott lelki válságot.
 
Nem tudtunk beletörődni, hogy hallókészüléke van, nem tudtunk beletörődni abba, hogy erre azt mondták, hogy veleszületett betegség, holott tudjuk, hogy nem veleszületett.
 
Most unokám pubertás korban van, most jelentkeznek a problémák. Kerestük a gyógyulási lehetőségeket, így jutottunk el a Kovács–Magyar András módszerével gyógyítókhoz. Unokám gyógykezelést kapott, a nyakát kezelték. Kiderült az is, hogy egy olyan kisgyermek szelleme van rajta, aki három éves korában, autóbalesetben halt meg.
 
Csoda történt 2008. július 14-én. Esett az eső, vihar volt, jégeső volt. Amikor kisütött a nap, a lányom elküldte az unokámat vásárolni. Amikor unokám félúton volt az üzlet felé, egy hatalmasat dörrent az ég, villámlott. Mindenki megijedt, hogy unokám ilyen rossz időben kint van az utcán. A gyermek lelkesen és sírva jött haza, ezt mondta édesanyjának:
 
„Anya, képzeld el, hogy amikor dörgött az ég, kidugult az egyik fülem, amikor villámlott kidugult a másik fülem. Most hallok!”

Telefonon tudunk kommunikálni egymással, meggyógyult a gyermek!
- Telefonon keresztül én is most beszéltem vele, teljesen tisztán hallott mindent. Azt mondta, kimegy a természetbe, hogy életében először madárcsicsergést hallgasson.
- Köszönöm unokám gyógyulását Kovács–Magyar Andrásnak!
 
 

Kovács-Magyar András irodájának elérhetősége:

Matrix Drops Kft.
H-1143 Budapest (XIV. kerület)
Tábornok u. 11/A I. emelet
Térkép – kattintson ide

Tájékoztatást kaphat telefonon:
+36-1-251-4983
+36-1-222-3186

e-mail: info@matrixdrops.com

Irodánk a térképen:

Nagyobb térképre váltás