Hírek - egészség

Derékfájdalom ( lumboischilagia ) csodálatos gyógyulása

563 Megtekintés

J. Péter 34 éves vállalkozó deréktáji idegbecsípődéssel kereste fel a Táltos módszerrel gyógyítókat.

„Eddig úgy éreztem, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy egészséges legyek. A táplálkozásomban a zsírszegény étrend, a sok zöldség, saláta, gyümölcs, a hal az első helyen áll. A súlyom is a magasságomnak megfelelő. A sporttal elég sokat foglalkozom, gyakran teniszezem, úszom, ritkábban focizok is. Ezidáig nem éreztem sem fizikai, sem pedig szellemi problémát.

 

Szerintem egészségesen élek, egészségesnek érzem magam. Mégis történt valami, ami számomra először megmagyarázhatatlan volt. Az egyik reggel, egy jelentéktelen mozdulatnál egy hatalmas, éles fájdalom nyilallt a derekamba. Nem tudom mi történt, mivel egy általános, mindennapos mozdulat volt. Leültem az ágy szélére, és néhány percig mozdulatlanul kellett maradnom. Eszembe jutott az egyik ismerősöm, mivel egyszer már ő is így járt. Fel akartam hívni, hogy hogyan oldotta meg a problémáját. Arra emlékeztem, hogy kezeléseket vett igénybe, a harmadik nap már teljesen jól érezte magát, csak arra nem emlékeztem, hogy hol gyógyították meg.

 

Martin FerencMartin Ferenc kezeli a derékfájdalmat" style="border:0px;width:449px;height:500px;">

Martin Ferenc kezeli a deréktáji problémát

 

A telefonom azonban az asztalon volt, az pedig legalább 3 méterre volt tőlem. Akkor ez a 3 méter egy leküzdhetetlen távolságnak tűnt. Néhány perc múlva megpróbáltam néhány mozdulatot végezni, több-kevesebb sikerrel. Majd négykézlábra ereszkedve elkúsztam az asztalig. Ott már a telefon várt, hogy segítséget nyújtson számomra.

 

Megtudtam az ismerősömtől, hogy a Táltos módszerrel gyógyítók segítettek rajta. Azonnal bejelentkeztem a gyógyítókhoz. Amikor első alkalommal jártam náluk, elmondták, hogy földsugárzások csomópontjában fekszem, ami azt jelenti, hogy fekhelyemen a derekam táján megy keresztül két geopatikus sugárzás, pontosan ezek kereszteződésénél van a derekam éjszakánként.

 

Mivel nagy fájdalmam volt, így a kezelést azonnal elvégezték. Martin Ferenc gyógyítóhoz kerültem, aki elmondta, hogy a fekhelyemet ki kell méretni a Táltos, Kovács - Magyar András egyik tanítványával, és földsugárzás mentes helyre kell tenni az ágyam, mert csak akkor lesz javulás, ha jó helyen fekszem. Így is történt. Az első kezelés után már szinte fájdalommentes volt a derekam. Még aznap leadtam az igényemet a földsugárzások kimérésére a lakásomban. Erre hamarosan sor került, már „jó helyen” fekszem. Amikor a második kezelésre mentem, már teljesen rendbe jött a derekam.

 

A földsugárzásokról hallottam már korábban is, de arra gondoltam, hogy aki egészségesen él, azt nem tudják befolyásolni. Tévedtem! Most már erre is figyelni fogok, időnként egy auramérésre, és havonta egyszer egy átmozgatásra is el fogok menni.

 

Köszönöm Kovács - Magyar Andrásnak, hogy megismertette velem a földsugárzás jelentőségét, és azt, hogy ilyen masszázzsal könnyedén és gyorsan meg lehet gyógyulni.

Köszönöm a gyógyulást.”

 

J. Péter

 

Kovács – Magyar András