Mit kell tudni Róla? - Táltos Egészség

Energiáink megőrzésének titkai

118 Megtekintés

Mátyás királyunk Pálos papjainak, azaz Fehér Táltosainak kiiktatásával, az európai kultúra hatalmas mélységbe zuhant.

A civilizáció a kultúra letörésével volt képes csak előre törtetni. Ennek az áldozata lett az energetikai tudásunk is. Az európai civilizációs folyamat rengeteg kultúrfolyamat elaltatását kívánta. Azért fogalmazok így, mert a kultúránk alszik, de nem tűnt el. A tudást a mélybe dobták, de onnan felhozható.

 

Amikor a szakadék már olyan és annyi áldozatot szül, mint miképpen ez ma tényszerűen megfigyelhető, az ősi tudásnak felszínre kell kerülnie és a jelenlegi orvoslás mellett a gyógyításnak is meg kell újra jelennie. Ennyi pénzt és kutatást még soha nem fordítottak a betegségekre, mint manapság és mégis ennyi beteg még soha nem élt a földön.

 

Az embereknek be kell látniuk, hogy a betegségeiknek nem áldozatai, hanem okozói!

 

Olyan dolgokkal károsítják testüket, energiájukat, érzéseiket, gondolataikat, lelküket, fényüket, szellemüket, amelyek egy idő után már nem elviselhetők, és ilyenkor egy segély üzenetet küld a szegény test az ember felé, ez a betegség.


Hogyan lehet energia testünkre vigyázni, és annak hibáit kijavítani, erről szól a Szellemi Iskola energetikai tanítása. Az ige csak élőszó által terjed, ezeket a hatásokat is csak életben lehet igazán megtapasztalni. Igyekszem azért e fejezetben ennek elméleti hátterével megismertetni az érdeklődőket.


Az eddigi ismeretek alapján tudhatjuk, hogy amennyiben a testünk éjszakánként zavaró energia mezőben van, azaz ágyunk földsugárzás felett helyezkedik el, úgy a szervezet energia háztartásában igen komoly zavarok lépnek fel. Tudni kell azt, hogy a kozmikus energia és információ egy igen finom információs láncon keresztül jut el a szervezetünkön, az aurán, az energia csokrainkon és az energia pályáinkon keresztül. Amennyiben ez a finom energetikai rendszer egy zavaró térbe kerül a szervezet elég komoly ideig képes magát védeni, hónapokig vagy évekig, de előbb utóbb sérül.

 

Kovács – Magyar András bemutatja a földsugárzások negatív hatásait:

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                              

 

 

A sérülés következménye az energiáink gyengülése, és az információs testünkben bekövetkezett zavar következménye a testi tünet, betegség megjelenése. Amennyiben fekhelyünk napokig, hónapokig földsugárzás fölött helyezkedik el ( Hartmann zónák és a vízerek ), illetve ülő, állandó munkahelyünk egy helyhez kötött, a testünket körül vevő aura sérül, és a belső energiáink is ellenőrizhetetlenné válnak.

 

A negatív energiák rátapadnak az auránkra, és azt, mint egy gyűrű alakzat, visszük magunkkal nap, mint nap. Az aurán lévő negatív töltés gyűrű, leárnyékolja az alatta lévő csokrokat, vagyis nem engedi bejutni a kozmikus információt az energia testünkbe.

 

Attól függően, hogy szervezetünk melyik részén megy át éjszakánként a földsugárzások negatív inger sávja, rakódik fel ez a negatív töltés gyűrű és az alatta lévő csokrok állnak le. Ennek egyértelmű következménye a csokor által meghajtott belső elválasztású mirigy informatikai majd szervi sérülése is.

 

Lássunk néhány példát:

 

Torok csokor sérülése

pajzsmirigy megbetegedéséhez vezet

 

Hasnyálmirigy csokor sérülése

cukorbetegség kialakulását idézi elő

 

Mellékvese csokor sérülése - allergiát idéz elő.

 

Ezek a betegségek azért jönnek létre, mert a belső elválasztású mirigyek nem állítják elő energia hiányuk miatt a megfelelő hormonokat a szervezetbe, így például a mellékvese, kevés kortizont állít csak elő, ami allergiát okoz a szervezetben, a hasnyálmirigy csak kevés inzulint termel, ami a cukorbetegség ( diabetes mellitus ) jele.

 

Az orvostudomány ma már elő tudja állítani ezeket a hormonokat, be is tudja juttatni a szervezetbe, meg is tudja menteni az embert. Nincs is itt gond. A baj ott kezdődik, amikor ezek a természetes folyamatok, már csak mesterségesen tarthatók fenn, és el sem gondolkodnak egyesek azon, hogy a szervek működését harmonizálják ezzel visszaállítva őket egyensúlyba, illetve a hormontermelésbe. Vannak olyan műtétek is, ahol a belső elválasztású mirigy eltávolításával a visszaállításnak még csak az esélye sem marad meg többé.

 

Gyógyító Táltosok nyomában – Radiesztézia sugárérzékelés:

 

 

Előfordul azonban az is, hogy a földsugárzások nem csak energia belépési csokrokat blokkolnak, hanem szervek működését zavarják meg, közvetlenül. Általában a Hartmann zónák gyulladásokat idéznek elő, csomópont esetén szívinfarktust, epilepsziát, míg a talaj mélyén futó vízerek, szerv elhalásokat, például a szklerózis multiplex esetében részleges idegszál burkolat elhalást idéz elő, sokk izületgyulladást, szürke hályogot a szemlencse elszürkítésével és sorolhatnám.

 

Az energia testen, a betegségek analizálását követően, ma már a több mint egymillió ember analízisét, megfigyelését, megmérését követően - előre jelezhetők. Megfigyeltük, hogy az eddigi betegségeknél milyen energia zavar volt a betegségek hátterében. Ma már a meglévő energia zavar mérésekor el tudjuk mondani, milyen betegség van, illetve mi fog bekövetkezni, mert a megfigyelt esetekben az energia zavarok és a betegségek egybeesése teljes egyezést mutatott minden esetben, kivétel nélkül.

 

Különbség csupán egy volt a vizsgált személyek között, ez pedig az idő.

 

Volt, akinél az energia zavar egy héten belül, volt, akinél 5 év után idézett elő betegséget. Olyan azonban egyetlen egy esetben sem volt, hogy egy betegség hátterében, más zónában találtuk volna az energia zavart, mint ahol a betegség volt.

 

Az eddigiek alapján beláthatjuk, hogy egészségünk sokszor saját kezünkben van, hogy tudjuk vagy, hogy nem akarjuk tudni azokat a dolgokat, amelyek körül vesznek és meghatároznak bennünket. Nagyon sokan vannak, akik minden jó dolgot megvesznek, beszednek, megtesznek, csak egyet nem akarnak megtudni és kikerülni, a rossz, a károsító dolgokat kikapcsolni életükből.

 

Gondolkodjunk el azon, hogy van-e értelme évekig vizet hordani egy lukas hordóba!

 

A fény legyen velünk!

Kovács - Magyar András