
Tudja-e, hogy a gerincünk állapota hatással van a szerveinkre?
Rendkívül érdekes és összetett az a mechanizmus, ami alapján a gerinc állapota hatással van szerveinkre. Az ember biológiai felépítéséből adódóan gerincünk állapota minden részünkre kiterjed, vagyis nincs olyan betegség, melynek kialakulását ne segítené elő a gerinc elváltozása. Szerencsére az esetek többségében a gerinc és az izületek harmóniájának visszaállítása után megszűnnek a kísérő betegségek is. Masszázzsal, Táltos gyógyító módszerrel nemcsak a betegséget kezeljük, hanem az egész embert.

A gerincoszlop ( columna vertebralis )
A gerincünk csigolyákból áll:
7 nyakcsigolya ( vertebra cervicalis )
12 háti csigolya ( vertebra thoracica )
5 ágyéki csigolya ( vertebra lumbalis )
5 keresztcsonti - azaz sacralis csigolya
Egyénenként változó számban három-öt farki csigolya zárja a sort. Az öt sacralis csigolya összecsontosodott egy csonttá, ez a keresztcsont ( os sacrum ).
A következőkben konkrétan ismertetjük az egyes csigolyák elmozdulásából vagy elváltozásából kialakulható, leggyakrabban előforduló betegségeket és szervi hatásait. Ez az alapja a gerincdiagnosztikának is.
1. nyakcsigolya:
Gerincvelő idegellátása – fej vérellátása – hipofízis fejbőr – arccsontok – agy – belső- és középfül – Szimpatikus és paraszimpatikus vegetatív idegrendszer
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Fejfájás ( cephalalgia ) - migrén - ideges álmatlanság ( insomnia ) – magas vérnyomás ( hypertonia ) – pszichés betegségek – idegösszeroppanás – emlékezethiány – krónikus fáradtság – szédülés ( vertigo )
2. nyakcsigolya:
Gerincvelő idegellátása – szem – látóideg – hallóideg – arcüregek – halánték – nyelv – homlok
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Allergiás betegségek - melléküreg gyulladás – orbánc ( erysipelas ) – szembetegségek – fülfájás – ájulási zavarok
3. nyakcsigolya:
Gerincvelő idegellátása - arc – külső fül – arccsontok – fogak – trigeminusz ( hármas ideg )
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Idegfájdalom – ideggyulladás ( neuritis )– arcbőrbetegség – ekcéma
4. nyakcsigolya:
Nyak – gerincvelő-ideg – orr, fogak, száj fülkürt
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Szénanátha ( pollenosis ) – légcsőhurut – hallászavar – mirigy-gyulladás
5. nyakcsigolya:
Idegellátás – hangszálak – nyaki mirigyek - gége
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Torokgyulladás ( angina ) – rekedtség ( raucitas ) – torokfájdalom
6. nyakcsigolya:
Idegellátás –nyak körüli izmok – vállak - mandula
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Nyakmerevedés – a has felső részének fájdalma – mandulagyulladás ( tonsillitis ) – köhögési rohamok
7. nyakcsigolya:
Idegellátás – pajzsmirigy – könyök – vállak
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Pajzsmirigy betegségek – megfázások – nyálkatömlő gyulladás ( bursitis )
1. hátcsigolya:
Kar – alkar – csukló – ujjak – nyelőcső – légcső
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Asztma ( asthma ) – köhögés – nehéz légzés
2. hátcsigolya:
Szív – szívizom – szívbillentyűk – szívérrendszer
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Szívműködési zavarok – mellkasi fájdalom ( stethalgia )
3. hátcsigolya:
Idegellátás – tüdő – hörgők – mell – mellkas - mellhártya
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Hörghurut ( bronchitis ) – tüdőgyulladás ( pneuonia ) – mellhártyagyulladás – vérpangás – vértolulás – influenza
4. hátcsigolya:
Idegellátás – epehólyag – epevezeték
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Epehólyag megbetegedései – sárgaság ( icterus ) – övsömör ( herpes zoster )
5. hátcsigolya:
Máj
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Máj megbetegedései – láz ( febris / pirexia ) – alacsony vérnyomás – vérszegénység ( anaemia ) – vérkeringési rendellenességek
6. hátcsigolya:
Gyomor
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Gyomoridegesség ( neurosis gastrica ) – gyomorégés ( ardor ventriculi / pyrosis ) – emésztési zavar ( dyspepsia )
7. hátcsigolya:
Idegellátás – hasnyálmirigy - nyombél
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Cukorbetegség ( diabetes mellitus ) – gyomorfekély ( ulcus ventriculi ) – gyomorhurut ( gastritis )
8. hátcsigolya:
Lép – drafragma (válaszfal)
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Csuklás – csökkent ellenálló-képesség
9. hátcsigolya:
Mellékvese
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Allergia – bőrkiütés ( eruptio cutis )
10. hátcsigolya:
Vese
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Vese megbetegedése – krónikus fáradtság – vesegyulladás – vesemedence-gyulladás ( nephropyelitis )
11. hátcsigolya:
Vese - húgyvezeték
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Bőrgyulladás ( dermatitis ) – ekcéma – bőrhólyagok
12. hátcsigolya:
Vékonybél – petevezeték - nyirokmirigy
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Reuma – bélgáz ( flatus ) – meddőség ( sterilitas )
1. lumbálcsigolya:
Vastagbél - lágyék
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Székrekedés ( constipatio ) – vastagbél-gyulladás ( colitis ) – vérhas ( dysenteria ) – hasmenés ( diarrhoea ) - sérv
2. lumbálcsigolya:
Vakbél – hasfal -comb
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Vakbélgyulladás ( typhlitis / appendicitis ) – izomgörcs ( myospasmus ) – nehéz légzés
3. lumbálcsigolya:
Nemi szervek – húgyhólyag - térd
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Húgyhólyag panaszok – menstruációs panaszok – vetélés
4. lumbálcsigolya:
Prosztata – alsó hát izmai - csípő
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Derékfájás ( lumbago ) – fájdalmas és gyakori vizelés
5. lumbálcsigolya:
Alsó lábszár – boka - lábfej
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Lábak vérkeringési zavara – duzzadt boka – lúdtalp – lábfáradtság – lábgörcsök
1. szakrális csigolya:
Keresztcsont idegellátása – csípő - far
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Csípőficam ( luxatio coxae ) – gerincgörbület
2. szakrális csigolya:
Farkcsigolyák – végbélnyílás
Elváltozása által okozott leggyakoribb betegségek:
Aranyér ( nodus haemorrhoidalis ) – viszketegség – farokcsont fájdalmak
Kovács – Magyar András bemutatja a Táltos masszázst:
Kattintson a képre:
Címünk, telefonszámunk:
H-1143 Budapest, Tábornok út 11/A. I. emelet
(XIV. kerület, a 2. metró Stadionok megállójánál)
Tel.: 0036.1.251.4983 vagy 0036.1.222.3186
