Hírek - egészség

Ülőidegzsába ( lumboischialgia ) csodálatos gyógyulása

6416 Megtekintés

Rózsa rendkívül fájdalmas tünetekkel jelentkező ülőidegzsába – lumboischialgia gondjával kereste fel a Táltos módszerrel kezelőket.

Rózsa vagyok, nagy fájdalmakkal jöttem ide Önökhöz. A Táltos kezelés sokat javított a helyzetemen, nem fáj semmim. Úgy érzem, meggyógyultam, étrendemen változtattam, fogytam négy kilót. Nagyon hálás vagyok Önöknek!

Filmünket indítani kell! Kattintson a bal alsó sarokban lévő lejátszás gombra!

A jobb alsó sarokban elérhető a teljes képernyőméret.

A bal lábamban rettenetes fájdalom volt. Elmentem a háziorvosomhoz. Azt mondta, nem tud segíteni rajtam, ezzel így kell élnem. Azt mondták, ez egy ideggyulladás, a fájdalom abból adódik, hogy be van gyulladva az ideg, egy ponton a combomon elkezdett fájni. Hiába gyógyszereztek, nem használt.

A lányom az interneten találta meg a Táltos honlapot, így kerültünk ide. Olyan fájdalmaim voltak, hogy falat tudtam volna „kaparni”. Kopcsányi Ildikó gyógyítónál voltam kezelésen, voltam talpmasszázson is. Kovács Péter gyógyító helyre tette a gerincemet. Hála a Jóistennek, most nagyon jól érzem magam, meggyógyultam.

Köszönöm Kovács – Magyar Andrásnak, hogy gyógymódjával sokat segített rajtam.

KOPCSANYI_ILDIKO_PLATANUS_500pixel.jpg

Kopcsányi Ildikó reflexológus - bioenergetikus

Kovacs_Peter.JPG

Kovács Péter

Szóljon hozzá fórumunkon: TÁLTOS EGÉSZSÉG

Gerincbetegség ( morbus vertebrae ) –

orvosi szemmel - Táltos Egészség

„Madarat tolláról, embert barátjáról, derék embert derékfájásáról”?

A cím utolsó tagmondata nem kizárólagos érvényű, mert nemcsak a derék, jó emberek dereka szokott fájni, sőt…

Ez a szójáték mégis bevezet egy olyan aggasztó népegészségügyi problémát, melyet az izületi és gerincbetegségek nagyszámú előfordulásának tulajdonítunk. Sajnos ezt a betegségcsoportot is a népbetegségek listáján tartjuk számon, hasonlóan a szív- és érrendszeri - daganatos - légzőszervi stb. betegségekhez. Jelen cikkemben ebből a nagy kosárból – tekintettel a témakör nagyságára és változatosságára – csak a gerinc és deréktáji problémákról fogok írni a mindennapi ember nyelvén, nem mellőzve a minimális tudományos igényességet.

A háziorvosnál jelentkező panaszai között első helyen szerepel a derékfájás ( lumbago ). Mint minden tünetnek ennek hátterében is számos ok állhat, kezdve a daganatos - áttétes állapotoktól, a talán legenyhébb, akár diagnosztizált elváltozást nem is mutató lelki - pszichés eredetű derékfájásig. Tapasztalatok szerint ez utóbbi forma manapság sokkal nagyobb hányadot képvisel, mint mondjuk tizenöt-húsz évvel ezelőtt. Magyaráznom sem kell, hogy korunk élethelyzetei, felgyorsult ritmusa, stressz hatások folyamatos fennállása felelős ezért.

A gerincpanaszok tárgyalása elképzelhetetlen minimális anatómiai, élettani ismeretek nélkül. Ehhez kívánom néhány gondolattal az olvasók figyelmét felkelteni.

Gerincoszlopunk a testünk tengelye, hozzá kapcsolódik a koponya és a végtagok. Ebből következik, hogy a mozgásszerv rendszer alapstruktúrája, kitüntetett szerepe mégis abban áll, hogy a koponya - ezzel együtt az agy - rázkódás mentes alátámasztását adja mozgásaink során. A gerinccsatornában helyezkedik el a gerincvelő ( medulla spinalis / myelon ), mely a központi idegrendszer része. Ebből lépnek ki a csigolyák között a gerincvelői idegek, és bizonyos távolság megtétele után a vázizmokban, bőrfelszíneken ágaznak szét, hogy végrehajtsák feladatukat, amire utasítást, vezérlést a központi idegrendszerből kapnak.

Az izmokhoz futó idegek az izmokat összehúzzák, vagy elernyesztik, azaz mozgatják őket. Ennek a működésnek köszönhetjük hely-és helyzetváltoztató mozgásainkat, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy az izületeink is mozogjanak. A bőrben elágazó idegeknek köszönhetjük, hogy érezzük a tapintást, a hőkülönbséget és a fájdalmakat is, de kóros esetben a zsibbadást, bizsergést stb. is ezek közvetítik.

 A gerincoszlop ( columna vertebralis ) csigolyákból áll: 7 nyakcsigolya - 12 háti csigolya - 5 ágyéki csigolya - 5 keresztcsonti csigolya - azaz sacralis csigolya

A gerincoszlop ( columna vertebralis )

A gerincünk csigolyákból áll:

7 nyakcsigolya ( vertebra cervicalis )

12 háti csigolya ( vertebra thoracica )

5 ágyéki csigolya ( vertebra lumbalis )

5 keresztcsonti - azaz sacralis csigolya

Egyénenként változó számban három-öt farki csigolya zárja a sort. Az öt sacralis csigolya összecsontosodott egy csonttá, ez a keresztcsont ( os sacrum ).

Az első huszonnégy csigolya között egy-egy porckorong ( discus intervertebralis ) található. Ezen keresztül érintkeznek a csigolyák testei, mely összeköttetés az alapja a gerinc hosszirányú, rugalmas mozgásának. A csigolyák alsó és felső felszínén két-két pici izületi nyúlvány található, melyen keresztül a szomszédosak, mint kis bakokon támaszkodnak egymáshoz. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban a gerinc kis izületei néven említjük ezen képleteket. A gerinc stabilitásához az említetteken kívül erős ínszalag összeköttetések és izomzat járul hozzá.

Test - hőenergia felvétel a hátgerinc betegségeiről

Test - hőenergia felvétel: lumbális discopathia és csípőizületi gyulladás

A gerincpanaszok közül leggyakoribb a derékfájás - lumbágó.

Ha a fájdalom, zsibbadás a lábba, farba is kisugárzik, akkor már isiász ( ischias ) is társul hozzá, hiszen ezek a tünetek az ülőideg ( nervus ischiadicus ) érintettségére utalnak. A lumbágós beteg általában úgy fogalmaz, hogy „megemeltem magam”, úgy maradtam. Valóban a derékfájás gyakran alakul ki egy rossz mozdulat, vagy teher emelése után.

Ebben az esetben a gerinc kis izületeiben rándulás – ficam jön létre. Az itt lévő izületi tok ilyenkor meghúzódik, ami rongálja a csigolyák csonthártyáját. Ez fájdalmat kelt, ami reflexesen izom-összehúzódást gerjeszt a környező izomzatban. Ez az összehúzódott, görcsös izomzat tovább rontja a helyzetet, fokozza a fájdalmat. Hasonló mechanizmussal okoznak panaszokat a gerincet és a porckorongokat érintő meszesedések, ahol a felrakódott kalcium tartalmú mészkristályok- magyarul csőrök-kapcsok, osteophyta – a gerincvelői idegeket nyomhatják, becsípődéseket okozhatnak, az izmokat fájdalmas görcsbe ránthatják.

Kétoldali isiász – Test - hőenergia felvétel a hátgerinc betegségeiről

Test - hőenergia felvétel: kétoldali isiász ( ischias )

A súlyosabb, orvosi módszerekkel a tudomány mai állása szerint - leszámítva egyes műtéti eseteket - csak tünetileg kezelhető állapotokban szinte mindig megtaláljuk a csigolya közti porckorongok elváltozását is. Legismertebb betegsége a porckorongsérv ( discus hernia ). Ez annyit takar, hogy a csigolyatestek szintjéből a porckorongok kitüremkednek valamelyik irányba. Ezt úgy lehet elképzelni, mint mikor összenyomjuk a hamburgert és oldalt kibuggyan a mustár. Ez az előboltosulás létre jöhet fizikai erőbehatásra, de megelőzheti azt a discus széli részének meggyengülése is. Az előboltosuló (protrudált) porckorong változatos tüneteket okozhat attól függően, hogy milyen anatómiai képleteket ér el.

Derékfájdalmaktól kezdve a lábzsibbadás, lábfájdalmon át az érzés kiesésig tarka a kép. A probléma kezelése súlyosságtól függően életmód tanácsadás, gyógyszeres - és fizikoterápiás kezelések. Végső esetben műtét. Sajnos ezek közül mindegyik tüneti, egyik sem oki terápia. Tapasztalatok szerint a műtéti eredmények is igen szegények, gyakran súlyosabb állapotba kerül a beteg, mint előtte.

A betegség széles körű elterjedtsége és javarészt sikertelenséggel végződő terápiás próbálkozások is a megelőzés fontosságát kell, hogy előtérbe helyezzék. Ennek fontos elemei a beteg oktatás - egészséges táplálkozás - rendszeres és kimerítő sportolás.

Dr. Pálus Attila

TÁLTOS ISKOLA H-1143 Budapest, Tábornok út 11/A I/11. tel.: +36-1-251-4983