Hírek - egészség

Pánikbetegség csodálatos gyógyulása

629 Megtekintés

Évek óta pánikbeteg voltam. Állandóan félelmeim voltak, féltem a betegségtől, haláltól, jövőtől.

Félelmeim annyira legyengítettek, hogy szinte kihagyott a memóriám, izzadtam, idegesség és tehetetlenség érzésem volt. Ez légszomjjal is társult, fulladással. Több helyen próbáltam keresni gyógyulásom útját, sajnos nem lett jobb az állapotom. Ettől annyira kedvetlen lettem, hogy már majdnem föladtam a gyógyulásomban való reményeim.

 

Kopcsanyi_Noverek_Sarospatak_1.JPG

 

 

Kopcsányi Ildikó – Hegedűs Mária – Kopcsányi Márta

 

Egy évvel ezelőtt kerestem fel a Táltos módszerrel gyógyítókat.

Hegedűs Mária a túlvilágra engedte a hozzám kötődött szellemet, egy öngyilkos nő szelleme tapadt rám évekkel ezelőtt. Kopcsányi Ildikó gyógyító Táltos meditációs módszerrel rávezetett arra, hogy le tudtam tenni az összes félelmem, meggyógyultam.

 

Közvetlenül gyóyulásom után külföldre utaztam. Egy év telt el azóta, hogy a gyógyítóknál jártam. Most eljöttem megköszönni Kovács – Magyar Andrásnak, Kopcsányi Ildikónak, Hegedűs Marikának, hogy az eltelt egy év alatt egyszer sem volt pánik rohamom. Tapasztalatom alapján ajánlom a reményt vesztett pánik betegeknek, hogy bátran kérjenek segítséget a Táltos módszerrel gyógyítóktól.

Szeretettel: Ágnes  

 

 

TÁLTOS ISKOLA H-1143 Budapest, Tábornok út 11/A I/11. tel.: +36-1-251-4983

 

www.csodalatosgyogyulasok.hu