Gyertyaszentelő ünnep 2014. február 2.

Kedves Barátaink!

 

A Renaissance Mission Egyesület szervezésében, szeretettel várjuk jelentkezéseteket 2014. február 2-án tartandó gyertyaszentelő ünnepünkre és az azt követő reneszánsz hangulatban eltöltendő késői ebédre.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe

 

A rendezvényünk egy csodálatos berek szent helyén és az ünnep rangjához illő szent időben kerül megrendezésre. Valamennyiünknek lehetősége lesz az újonnan hozott és a több éve megszentelt gyertyáinkat az égi szellemek áldásával szentesíteni.  A rendkívüli erővel megáldott gyertyák képesek lesznek segíteni nekünk a nehéz időkben, valamint inspirációt adnak a tisztánlátásra.

 

A titkokat őrző Szent helyen beszéd hangzik el az ünnep üzenetéről és az emberi kreativitásról. Az ünnepet követően jó hangulatú közös ebédre várunk Benneteket.

 

Kérem, részvételi szándékotokat jelezzétek:

Budapest, Tábornok u. 11/a. 1. emeleti irodánkban: 2014. január 17-ig.

 

Mindenkit szeretettel várunk, hogy ismét együtt ünnepelhessünk!

 

Ezúton szeretnék külön köszönetet mondani mindazoknak, akik 2013. évben adójuk 1%-át felajánlották egyesületünk hagyományőrző céljaira.

 

 

Kovács - Magyar András

A Renaissance Mission Egyesület vezetője

 





Legújabb gyógyultak


Szellemvilág