Hírek - egészség

A legnagyobb titok: Az igazság - Interjú Kovács - Magyar Andrással

829 Megtekintés
Alig akad ma olyan ember az országban, aki ne hallott volna már Kovács-Magyar Andrásról, akihez nemcsak hazai sztárok, hanem világsztárok is előszeretettel járnak gyógyulni. Ő kezelte többek közt Guns N' Roses együttes énekesét, Axl Rose-t, vagy éppenséggel Yoko Ono-t, aki vele kezeltette nyaki sérvét. Kovács-Magyar András kezeléseiről és az általa használt gyógymódokról, csodálatos gyógyulásokról ódákat lehet hallani, olvasni.
Kovács-Magyar András
Kovács-Magyar András

Nem volt könnyű időpontot egyeztetni Kovács-Magyar Andrással, végül is a több hetes egyeztetés eredményeként egy elő TV műsor után találkoztam vele a stúdióba. Őszintén meg kell vallanom Önöknek, hogy mindaddig nem is igazán mélyedtem bele riportalanyom munkásságába, még több ismerősöm nem dobta el az agyát attól a ténytől, hogy én Kovács-Magyar Andrással fogok interjút készíteni. Mielőtt bele mélyednénk a beszélgetésbe érdemes pár mondatban definiálni, hogy kik is valójában a táltosok.

A táltos a magyar népi hitvilág természetfeletti erejű személye. Elterjedt nézet, hogy a magyar ősvallás főpapja, de ez nem bizonyított. A táltos alakjában az ősi samanizmus őrződött meg. Alakja rokon a halottlátóval.

A táltos már a magzati korban közvetlen kapcsolatban van a Jóistennel, itt kapja meg azt a „többletet", ami születéskor fizikailag a többlet fogat vagy többlet ujjat jelent (vagy bármilyen többlet csontot). Sorsát az Isten eleve elrendelte, valamilyen célja van az életben, ez általában vagy a világ vagy a nemzet megmentése, fizikai vagy lelki értelemben. Táltos lehetett férfi vagy nő is, bárki, hiszen nem az emberek választották vagy oktatták, hanem úgy született - ilyen különleges képességgel lett megáldva Kovács-Magyar András is.

- Ha az internetes keresőkben rákeresek az Ön nevére számlálhatatlan csodálatos, már-már hihetetlen gyógyulásokról olvashatok. Hogy is van ez?

- Több mint 400 ezer embert kezeltem eddig az elmúlt évtizedekben. Valóban számos olyan gyógyulás történt, amelyre mondhatnánk azt, hogy hihetetlen, de még is megtörténtek. Régebben az előadássorozataimon felhívtam a színpadra 30-40 embert. Volt köztük nagyothalló, rosszul látó, depressziós és olyanok is voltak, akiknek mozgásszervi vagy gerinc bántalmaik voltak. Fent a színpadon, a nagy nyilvánosság, a nézők előtt, aki kérte azt hozzásegítettem a gyógyuláshoz. Mindez égi segítőmnek köszönhetően jöhetett akkor is létre és az óta is. Aki meg tudja nyitni a lelkét, azzal megtörténhet a csoda.

- Jól tudom, hogy számos világsztár is megfordult már az Ön rendelőjében?

Olyan ismert embereket is gyógyíthattam már többek között, mint a perzsa sah családját, a dubaji emír családját, a monacói hercegnőt, Yoko Onot, Axl Rose-t, a Guns N' Roses énekesét. Nagyon jó érzés, hogy magyar emberként tehettem szert hírnévre.

- Ezek az emberek hogyan jutottak el Önhöz?

- Az uralkodó feleségét először Angliában megműtötték, majd utána Svájcban, de ott le is mondtak róla. Ekkor Svájcban egy professzor ajánlott neki, így jutott el hozzám. Rövid idő alatt sikerült teljesen meggyógyítanom. Yoko Ono nyaki sérvvel érkezett hozzám, gyógyultan távozott. Pár évvel ezelőtt majdnem elmaradt a budapesti Guns N' Roses koncert, mert úgy beállt az énekes dereka, hogy mozdulni sem tudott. Orvosok várták a reptéren, beinjekciózták, behozták a stadionhoz, de még mindig nem tudott talpra állni. Három órája őrjöngött már a közönség, amikor felkértek engem, hogy nézem meg őt. Ezt követően úgy adta le a koncertet, mintha semmi sem történt volna.

- Mik a betegségeket kiváltó okok?

- Hét csoportra szoktam osztani a lehetséges okokat. Lehet fizikai probléma, amikor is valakinek eltörik a keze vagy a lába, lehet energetikai gond, amikor a fekhely, vagy a munkahelyen földsugárzás felett foglalunk helyet. Érzelmi probléma, amikor valakit elhagynak, megbántanak, elárulnak. Hihetetlen, de az ember képes ebbe is belebetegedni, sőt bele is halni. Lehetnek az úgynevezett gondolati problémák, amikor a fejébe vesz valaki egy rossz gondolatot, és azt el is hiszi. A rosszat az önpusztítót is képes az ember önmagának megteremteni, mert a gondolat ereje nagyon is erős tud lenni. A betegség ugyanakkor jöhet kapcsolati problémától, ha a szülőkkel, gyermekekkel, vagy éppen a társunkkal, vagy éppen az ismerősökkel nem vagyunk megfelelő kapcsolatot fenntartani. A lelki probléma is szintén képes megbetegíteni, hiszen aki nem táplálja a lelkét az lelki szegény lesz, ami pedig idővel a szervezetében is megjelenhet testi betegség formájában.

Kovács-Magyar András

Gyógyító kövek - A test, a lélek és a szellem szimfóniája

- Úgy tudom kifejlesztett egy új találmány, amelynek a Matrix Drops nevet adta. Mi ez az új találmány? Mi a Matrix Drops?

- A kövek gyógyító erejéről évezredek óta jelentek meg különböző írások, értekezések. Gondoljunk csak abba bele, hogy régen az egyiptomi fáraók milyen drágaköveket viseltek, a királyok koronái mind kövekkel voltak díszítve és az uralkodók előszeretettek viseltek különböző drága köveket magukon. Nem véletlen, hiszen a kövek hatalmáról, azok erejéről már őseink is nagyon sokat tudtak, nagyon sok irodalom szól arról, hogy a köveknek milyen hatása van az emberre. A kövek jó programhordozók, segíthetnek a szervezet egyensúlyát helyreállítani. Több éves kutatómunka eredményeképpen sikerült az elemi információkat, tiszta kristályokkal kövekbe, és azon keresztül vízbe és más folyadékokba átvinni és rögzíteni. A fizikusok bebizonyították, mérésekkel igazolták, hogy a köveknek erőterük, kisugárzásuk van. Testünk több mint 70%-a víz, ami kiváló információtartó, és egyben információ hordozóként is működik. Az információk minden szintünk energiáját képesek összehangolni.

- Hogyan hat ez az emberre?

- Az emberben lévő problémák legyen az lelki, testi, érzelmi, kapcsolati probléma, az egy energetikai zavarból egy információs zavarból adódik. Ezek a kövek azt csinálják, hogy ha valahol éreznek egy zavart egy blokkot, és ha beviszünk egy jól megválasztott követ, akkor az a kő azzal a finom évmilliós rezgésével helyrebillenti bennünk az egyensúlyt. Az én találmányom abból áll, hogy ezeknek a drágaköveknek és féldrágaköveknek a rezgéseit én be tudom vinni folyadékokba. Amennyiben valaki ebből a folyadékból néhány csöppet megiszik, akkor a benne lévő energiai zavaroknak, energiai blokkoknak az oldását el tudja érni. Eddig is foglalkoztam már szent helyek rezgéseinek tárolásával, ennek ezt követően is nagy jelentőséget tulajdonítok. A Matrix Drops kiegészül a világmindenség rezgéseivel, információival és úgy viselkedik a testünkben, mint a vízbe dobott kő által keltett hullámok, melyek parttól-partig terjednek. A harmónia megtartására törekszik, energiapotenciáljával hatalmat gyakorol a látható és a láthatatlan világainkra. Kiegészíthet, kitölthet, támogathat olyan részeket, ahol más módszerek már nem segítenek.
 
Forrás: nograd24.hu