Vasváry Gabriella vagyok.
2005. június elején úgy döntöttem, hogy a 10 évvel ezelőtt 2 cm-es epekő eltávolítását kérem az orvosoktól. Befeküdtem a transzplantációs intézetbe a műtétre. Az epekövet műtét előtt 2 cm-nek látták. Megkezdődött a műtét reggel. Laporoszkópos műtétnek indult, de az nem jött be, mert találtak egy másik epevezetéket, mely szervek közé csöpögtette az epét, így hasműtéttel oldották meg a feladatot. A végeredményként egy 10 cm-es epekő került elő.
A műtét helye nem gyógyult. Kialakult egy sipoly, amit naponta bekötöttek. Még szeptemberben is pöfögött a seb. 2 hónappal később (úgymond teljes nyugalomban) zsibbadt a kezem, bekerültem az ideggyógyászatra, de gyors vizsgálat és a kapott négy infúzió eredményeként nem maradt vissza semmi ebből az eseményből. Októberben láttam a tv-ben egy természetgyógyászt. Elmentem hozzá, valamit javult, de teljes mértékben nem gyógyult be.
2006. első hónapjában láttam Kovács - Magyar Andrást a tv műsorában, csodálattal szemléltem, hogy milyen hihetetlen diagnosztizálással és gyors eredményeket mutatott be a sok hitetlen embernek, köztük nekem is. Ezeknek a műsoroknak hatására döntöttem el, hogy engem Ő és tanítványai gyógyíthatnak meg. Hegedűs Mária elengedte rólam a régóta hozzám tapadt, létközben maradt szellemet. Az Energia Gyógyító Központ szakemberével kimérettettem a lakásomat, javaslatára fekhelyünket földsugárzás-mentes helyre helyeztük. Kovács Péter csontkovácsolást végzett rajtam. Kopcsányi Ildikó szellemműtétének hatása az volt, hogy a sipoly gyorsan gyógyult. 1-2 hónap alatt teljes értékű egészséges ember lettem.
Köszönöm Kovács - Magyar Andrásnak és a felsorolt gyógyítóknak az egészségemet!
A Szellemi Iskola kezdeténél már ott voltam abban az évben. A kapott tanítás nagyon fontos volt a saját egyéniségem átalakításához. A tanítás hatására sok-sok új tudás birtokába jutottam. A talpmasszírozás áll legközelebb hozzám. A pálca használata sem idegen már tőlem. Még mindig sok-sok ember „nem hiszi” a földsugárzás káros hatását. Mindenki maga dönt saját életéről. Igaz, hogy csak annak lehet segíteni, aki kéri.
Kovács - Magyar András segítségével kinyílt előttem a világ. Azóta sok szépet és jól láttam, átéltem!