István vagyok. Kislányom születési rendellenséggel született, egyik lába nem fejlõdött úgy, mint a másik. Az egyik lába három centiméterrel rövidebb volt, a másiknál. Mindig fájt neki és bicegett.
Az orvosok különbözõ megoldást javasoltak. Az egyik azt mondta, hogy meg kell mûteni. A másik egy három kilogrammos járógépet javasolt. A harmadik elkerülendõnek tartotta a mûtétet, azt mondta: majd kinövi. Az ellentétes orvosi vélemények után döntöttünk úgy, hogy nem kérjük az orvosi segítséget, és a gyógyítókhoz fordulunk kislányunkkal.Orvosilag megoldhatatlan volt ez a gond, de Kovács – Magyar András módszereivel rövid idõn belül megoldódott a probléma.Kopcsányi Ildikó gyógyító a meditációs módszert alkalmazva gyógyította kislányomat. Fél óra múltán nem fájt már a lába és nem bicegett. Azóta teljesen jól van, és semmilyen panaszai nincsenek. A járógépet is elfelejtettük. Az orvosok, amikor ellenõrzésre visszamentünk, megdöbbenve álltak a röntgenfelvétel elõtt. Három orvos nézte! A következõ röntgenfelvétel már csak 1, 5 cm eltérést mutatott a két lába között a 3 cm helyett.Bernadettnek állandóan begyulladt a veséje. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, mert az orvosok nem tudták megmondani, hogy az uszodától van-e, vagy a vécétõl, vagy honnan kaphatta fertõzést.Kopcsányi Ildikó érzékelte, hogy a vesevezetékben van egy kis lehajló rész, és hogy a vizelet ott pang, lehet, hogy attól van. Hazamentünk, mondtam a feleségemnek, hogy mit látott Ildikó.A feleségem emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelõtt a röntgen is ezt állapította meg. Az orvosok semmit nem tudtak erre mondani, csak annyit: „majd esetleg kinövi.” A kezeléseknek köszönhetõen Bernadett meggyógyult. Másfél éve a kislányunknak semmi problémája nincs a veséjével.Nagyon boldog az egész család. Nagyon szépen köszönjük Kopcsányi Ildikónak és Kovács - Magyar Andrásnak kislányunk gyógyulását.
Szellem elengedés szertartásán voltam Hegedűs Máriánál, ami szerencsésen, sikeresen alakult. Nagyon meglepõdtem, amikor megtudtam, hogy velem van egy szellem. Vajon honnan jött ez a szellem?
Hallottam már a szellemekrõl, de mégis hihetetlen volt számomra. Hegedûs Marika megkérdezte tõlem, hogy másfél évvel ezelõtt voltam-e valahol vidéken, építkezésen. Akkor döbbentem rá, hogy abban az idõben burkolóként dolgoztam ott, azóta fáj a sarkam. Nem tudtam hova tenni ezt a dolgot. Azt hittem, vízér sugárzásában fekszem, azért vannak fájdalmaim.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a sarokfájásom elmúlik–e.
Azelõtt különféle furcsaságokat vettem észre magamon. Figyelmetlen voltam, a kifli kiesett a kezembõl, nem tudtam megfogni a tárgyakat, átléptem egy vizesvödrön, mégis beleléptem, csupa víz voltam.
Ma megtörtént a szellem túlvilágra történõ engedése. Sokkal könnyebben érzem magam a szellem elengedése után. Most, öt perces pihenõ után felálltam. A sarkam másfél éve fájt, ülés után mindig 2–3 perc kellett ahhoz, hogy lábra tudjak állni. Ma már jól tudok járni, semmi problémám nincs, a lábfájásom megszûnt egyik pillanatról a másikra.