Éveken keresztül árpásodott a szemem. A hűvös idő jövetelével megjelentek és jelentősen elváltoztatták szemem formáját. Egyre makacsabbak jöttek, amiket az orvosok már csak műtétileg tudtak eltávolítani. Tartós sikert a beavatkozás sem hozott, utána is jelentkezett a probléma.
Ebben az időszakban alvászavar és álmatlanság nyomasztotta mindennapjaimat. Eczeti Mihályt hívtuk el hozzánk, hogy mérje ki lakásunkban a földsugárzásokat. Ekkor derült ki, hogy a fekhelyem rossz helyen volt, fejem alatt Hartmann zóna húzódott. Ez okozta a problémáimat. Az ágyam azóta földsugárzástól mentes, semleges helyen van, a szemárpa és az alvásgondjaim már csak a múltam részei.
Mielőtt kisfiam megfogant volna, kedvesemmel belefogtunk Kovács - Magyar András sejtfiatalító diétájába. Közben megtudtuk, hogy már hárman vagyunk, és az első triszemeszter végéig a kúra szerint éltünk. Segített kitisztítani a szervezetünkből a felhalmozódott méreganyagokat és kihajtotta a felesleges vizet. A hétköznapokat könnyedebben éltem meg, a várandóssággal járó tünetek - mint hányinger, hányás, lábdagadás - engem szerencsésen elkerültek. Minden kismamának szeretettel ajánlom figyelmébe Kovács - Magyar András hatásos diétáját, a mi babavárásunkat még boldogabbá tette.
A kisfiam születése alatt Kästner Riácskával kedvesem állandó telefonos kapcsolatban állt. Sokat segített nekünk, hiszen 8 héttel korábban érkező kisfiunk természetes úton, minden probléma nélkül jött világra. Riácska gondolati úton Kovács - Magyar András szellemi segítségével végig velünk volt. Segített befordulni Bernátkának a szülőcsatornába. Az első pár hétben azokat a szteroidokat és kombinált antibiotikumokat tisztította ki a vérből és a nyirokból szellemműtét útján, amiket ma koraszülésnél kötelezően adnak be. Ma már tudom, hogy ez méreg a szervezetünknek.
Sokat köszönhetek Hegedűs Máriának, aki több alkalommal segítette át a túlvilágra hozzám szegődött halott emberek szellemét.
Közel 2 éve találkoztam Kovács-Magyar András gyógyító rendszerével. Dobogókőn megismerkedtem egy sugárzó fiatalemberrel, András egyik tanítványával, aki azóta a kedvesem lett. Sokat mesélt a hely különlegességéről, a Földet behálózó pozitív és negatív sugárzásokról és azok hatásairól. Teljesen lenyűgözött, hiszen egy új világba kaptam belelátást (ami addig ismeretlen volt előttem), és azóta folyamatosan nyílik tovább és tovább. Igazodási pontokat találtam az élethez, minthogy az ember maga alakítja az életét, befolyásolja a fizikai állapotát, irányítja gondolatait és a szociális kapcsolatait.
Ennek köszönhetően sokat változtam pozitív irányba. Felismertem hibáimat, hozzáállásomban és gondolkozásomban fejlődtem, változott kapcsolatom az emberekkel, nyitottabb lettem, sokkal boldogabb. Hálás vagyok, hogy útmutatást kaptam az élethez és önmagamhoz. Nagyon szépen köszönöm Kovács - Magyar Andrásnak, hogy mindezt bárki számára elérhetővé tette, és a gyógyítóinak, akik őt képviselik.