Az interneten találtam rá Kovács - Magyar András iskolájára 2006-ban. András előadásain rádöbbentem arra, hogy mi vagyunk felelősek saját gyógyulásunkért, egészségünkért. Meg kell szüntetni a betegség kiváltó okait, meg kell változtatni a táplálkozásunkat, gondolkodásunkat és ezután egy pár kezeléssel meggyógyulhatunk.
Szakember által kimért földsugárzás-mentes helyre helyeztük a fekhelyünket családommal együtt. Édesanyám ezt követően letette az altatókat. Azelőtt álmatlanságban szenvedett az ágyát keresztező földsugárzások miatt, évekig altatókat szedett. Egy másik problémája is megszűnt édesanyámnak, kétszer volt preinfarktusa a földsugárzások miatt. Mióta földsugárzás-mentes helyre tettük az ágyát, nem volt ilyen problémája.
Kastner Ria visszasegítette az édesapámhoz kötődött szellemet a túlvilágra. Édesapám teljesen megkönnyebbült, úgy érezte, mintha egy mázsás súlyt vettek volna le a hátáról, teljesen megváltozott, sokkal nyugodtabb lett. Lakásunkban 3 szellem volt, éreztük a jelenlétüket, feszült volt a hangulat, rémálmokat is okoztak. Kovács - Magyar András munkatársa lakásunkból visszasegítette a túlvilágra az itt rekedt szellemeket. Ezután sokkal jobb lett a hangulat a lakásban, nem veszekszünk, nyugodtabbak, türelmesebbek vagyunk egymással szemben, és megszűntek a rémálmaink.
Több évvel ezelőtt autóbalesetet szenvedtem, azóta szinte állandó szorongás, félelem volt bennem. Ezt segített feloldani Kopcsányi Ildikó emléksúly-levétellel. Egy régi rossz párkapcsolatom emléksúlyától Kovács Enikő segítségével szabadultam meg. Sikerült magam mögött hagyni a múltamat és most már a jövőt tudom tervezni. Mindenkinek azt tanácsolom: ne engedje, hogy régi rossz emlékek húzzák vissza, forduljanak bizalommal Kovács - Magyar András munkatársaihoz, akik szakértelemmel segítik a rossz emlékek feloldását, és így az ember tovább tud lépni, felszabadultan éli tovább életét.
Tavaly csonthártyagyulladás alakult ki a jobb lábfejemnél, 10 napig ágyban feküdtem, nem tudtam járni, elviselhetetlen fájdalommal járt ez a betegség. Az orvosok kenőcsöt ajánlottak, de ez nem segített egyáltalán. Egy ismerősöm bekísért az Energia Gyógyító Központba, ahol Hegedűs Máriától kértem segítséget. Ő a túlvilágra segítette a hozzám kötődött szellemet, és energiával kezelt, Martin Ferenc pedig masszázzsal segített. 1-2 napon belül elmúltak a panaszaim, újra tudtam járni.
Nagyapám egy évvel ezelőtt agyvérzést kapott, és lebénult a fél oldala, beszélni sem tudott. Az orvosok nem sok jóval kecsegtettek, azt mondták, ha felépül, nagyon lassú folyamat lesz. Kopcsányi Ildikó segítségét kértem, aki szellemműtéttel segített. Ezt követően nagyapám állapota 2 hét alatt látványosan javult, teljesen felépült, újra jár, beszél.
Kovács - Magyar András Szellemi Iskolája megváltoztatta az életemet, a világról alkotott képemet. Sok kérdésemre választ kaptam Andrástól, amik előtte évekig kavarogtak bennem, és senki nem adott rájuk választ. A szellemek létezéséről nem nagyon beszélnek a világban, vagy ha igen, úgy mutatják be, hogy az emberek félnek tőlük, és inkább elzárkóznak ezektől a dolgoktól. Andrástól tudtam meg, hogy létezik szellemvilág, mi is szellemek vagyunk, akik testben élünk, leélünk egy földi, halandó életet, utána átmegyünk a túlvilágra, ahonnan újra leszületünk. Azóta nyugodt vagyok, és nem félek. András megtanította nekünk a szellemvilág működését, szabályait. Megtanított bánni az érzelmeimmel, gondolataimmal.
András vezetésével több misztikus úton vettem részt (Spanyolországban, Franciaországban, Lengyelországban), ezek az utak nagy hatással voltak rám. András megmutatta nekünk a titkokat, amik ott rejlenek a gótikus katedrálisokban, számos épületen, festményeken, szobrokon, misztikus helyeken. Megmutatta nekünk a jelképeket, és megtanította, hogy mit jelentenek a jelképek. Így most bárhova megyek a világba, felismerem a jelképeket, meglátom az összefüggéseket. Megmutatta nekünk a történelem ellentmondásait, és egy más, új szemszögből beszélt nekünk Európa és a világ történelméről, ahol minden-mindennel összefügg és megtaláljuk a választ a miértre.