*
Néhány hónapja érzem, hogy nagyon fáj a gyomrom. Nem tudtam elképzelni, mi történhetett, miért fáj szinte egyik napról a másikra.
A gyomorfájdalmam hónapok óta nem csillapodik. Minden reggel arra ébredek, hogy nagyon ég a gyomrom és fáj. Arra gondoltunk a férjemmel, hogy talán szellem lehet rajtam. Eljöttem Hegedûs Máriához, akitől megtudtam, hogy egy létközben rekedt szellem van hozzám kötődve.
Bennem volt egy olyan érzés, hogy talán az elhunyt keresztanyám szelleme lehet hozzám kötődve, aki néhány évvel ezelőtt gyomorrákban halt meg. Gondoltam, az ő betegségét vettem át, ezért fáj a gyomrom. Hegedűs Mária megerősítette a feltételezésem, a túlvilágra engedte a szellemet. A szellem elengedés után nagyon jó érzéseim voltak, megkönnyebbültem. A gyomrom sem feszít, nem mar, nem fáj.
Nagyon szépen köszönöm a segítséget Kovács – Magyar Andrásnak és Marikának. A Jó Isten áldja meg őket, hogy még sok embert tudjanak gyógyítani. A Jó Isten áldása legyen velük!