*Talpmasszázsra, reflexzóna terápiára jöttem Kopcsányi Mártához az Energia Gyógyító Központba.Volt egy olyan problémám az utóbbi hetekben, hogy miután sokat dolgoztam, elég kimerült voltam. Probléma volt a vérnyomásommal, nem tudtam éjszaka aludni. Ez azért volt számomra probléma, mert nekem mindig jó „alvókám” volt. Soha nem volt alvászavarom, midig ki tudtam pihenni magam.Úgy éreztem, hogy ez az alvászavar, alváshiány szinte már felőrli az egészségem. Talpmasszázs után gyógykezelésre jöttem Kopcsányi Ildikóhoz. Meditációs módszerrel megszabadultam emléksúlyaimtól. Amikor elmentem, a metróhoz közeledve úgy éreztem, szinte szárnyaim vannak és röpködök, olyan jól éreztem magam. Több hét után az volt az első éjszaka, amikor letettem a fejem, és csak másnap reggel ébredtem fel.Hála Istennek, azóta nincsenek alvási problémáim. Nagyon szépen köszönöm a gyógyítást!Az utóbbi időben rendkívül fáradt voltam, egészségileg is gyengébbnek éreztem magam. Kiderült, hogy egy létközben rekedt szellem van hozzám tapadva. Hegedűs Mária szentjeink segítségével a túlvilágra engedte a hozzám kötődött szellemet. Ez a szellem egy 30 éves korában elhunyt fiatalember szelleme volt, aki baleset áldozata lett. Ekkor jutott eszembe, hogy két hónappal ezelőtt, a lakhelyemen, a vasútállomás mellett volt egy baleset. Egy fiatalember öngyilkosságot kísérelt meg, nem halt meg, a mentők elvitték őt. Hogy aztán mi történt vele, nem tudom… Feltehetően ekkor tapadhatott hozzám a szellem. Felelevenítem a rákoskerti eseményeket:A rákoskerti vasútállomás egy alapítvány kezelésében van, ennek az alapítványnak én vagyok a vezetője. A vasútállomás területén az utóbbi években sok öngyilkosság történt. Ez engem azért is zavart, mert az öngyilkosság után mésszel leöntik a színhelyet, de ezt az utasok is látják. Ez az utasok körében mindig beszédtéma volt, ez mindenkit viszolygással töltött el. Néhány éve elhatároztuk, hogy szellem elengedést kérünk.A szellem elengedés szertartása megtörtént. A szertartás óta sok szép programnak ad helyet a létesítményünk. Úgy érezzük, a pozitív gondolkodás és szeretet vesz körbe bennünket. Az állomáshoz egy gyönyörű platánsor vezet, ezek mindegyike védett platánfa. A platánfákat 1933-ban ültette a területet parcellázó földbirtokos bárónő. Megvannak a fényképeink a platánok hüvelykujjnyi vastag állapotáról, ma már ezek a fák gyönyörűek. Ha az ember végignéz a platánsoron, mintha egy élő festményt látna maga előtt. Hegedűs Mária e platánsorból a túlvilágra engedte a létközben rekedt szellemeket. Azóta többen jelezték, milyen jó érzés végigjönni ezen a területen. A platánsor mindkét végén volt egy-egy szellem. Feltehetően, az egyik szellem, egy olyan ember szelleme volt, akit életében ismertem, leépült az élete, az egyik fa tövében halt meg. A szellem-elengedés óta megdöbbentő (de számunkra örömteli), bár sajnos továbbra is vannak öngyilkosságok a környéken, de ezek már nem zavarják az utasforgalmat. A legutóbbi öngyilkosság sem az állomáson, hanem attól 500 méterre történt. - Azon a területen, amelyet szentjeink védelme alá helyeztünk, azóta nem volt öngyilkosság?- Nem! Nem volt öngyilkosság!Oly mértékű az utasforgalom Rákoskerten, hogy létesítményünk nem bírja el a további növekedést. Nagyon szeretnek az emberek Rákoskertről vonattal utazni, gondolom, ez azért is van így, mert érzik az emberek az áldás erejét.Miután a létesítményben megvalósult a szellem elengedés szertartása, Hegedűs Mária megkérdezte: Van itt a közelben egy mocsár? Mária ezt azért kérdezte, mert a szellemek tömegével jöttek a szellem-elengedés szertartására. A Merzse mocsár itt van a közelben, ahol nagyon sok elhunyt ember szelleme van. Ezt a területet szeretnénk a következő alkalommal felszenteltetni, az ott rekedt szellemeket a túlvilágra segíteni. Köszönjük szépen!